Azt mondhatom, hogy a múlt hét egyik legszerencsésebb embere lehetek, legalább is a hazai CS:GO tekintetében. Még a hét elején felkérést kaptam, hogy legyek tartalék közvetítő a selejtezők folyamán. Alapból, hogy egy ilyen rendezvényre és ilyen stábba meghívást kap az ember, úgy érzem…

Korábban már említettem, hogy kicsit mélyebben is szeretnék beszélni a az eSportról. Szerencsére elég sok és elég sokféle véleményt és nézőpontot volt szerencsém akár személyesen, akár videóról megtekinteni, végighallgatni, hosszabb-rövidebb formában és ezzel együtt több…

A szokásos éves landömping újabb állomásán vagyunk túl. Az, hogy ez nekünk jó-e vagy sem, azt majd mindenki döntse el magának. Én igyekszem kicsit mindkét oldalról megvizsgálni az ügyet és leírni mindent, amit tapasztaltam, amit hallottam és átéltem ezen a hétvégén a csarnok…

Kevés olyan ember van, aki nem ismerné a Counter Strike-t. A 2000-res évek elején a Call of Duty mellett a másik legsikeresebb csapatjáték volt nálunk. Én pont a másik tábort erősítettem, így a CS fénykoráról lemaradtam már. Nekem megmaradt az iskolai informatika órák…

süti beállítások módosítása